Halasi Waldorf Egyesület

2025. április 28. hétfő
Valéria, Nimród

Holnap
Péter
napja lesz.

Rudolf Steiner: Léleknaptár

"5. A fényben, mely a szellem mélységéből termékenyítőn szövődik a térbe s feltárja az Istenek alkotását: Benne mutatkozik meg a lélek valódi mivolta, s beletágul a világlétbe, feltámadva énem szűk valóságának belső erejéből."

           

                    

 

Üdvözöljük a Halasi Waldorf Egyesület honlapján!

A Waldorf óvodák, iskolák és képzések – az egyházi intézményeken kívül – a legnagyobb intézményszámmal, gyermek- és pedagóguslétszámmal rendelkező, nem állami, nem önkormányzati köznevelési hálózatot alkotják hazánkban. A Waldorf-pedagógia az egyetlen reformpedagógiai irányzat, amely az utóbbi két évtizedben országos hálózatot alakított ki. A hálózatot – civil egyesületként – a Magyar Waldorf Szövetség fogja össze.


Hazánkban ma több mint harminc településen működik Waldorf óvoda és iskola, melyet egytől egyig szülők hívtak életre.


A kiskunhalasi Waldorf szülői kezdeményezés, a fentiekhez csatlakozandó, intézményalapító munkát indított 2015. őszén, hogy útnak induljon egy Waldorf iskola és a egy Waldorf óvoda Kiskunhalason. Ezt elősegítendő 2016. februárjában 31 taggal megalakult a Halasi Waldorf Egyesület.


Egyesületünk célja volt egy Waldorf óvoda és iskola létrehozása, amely a térség kiemelkedő és vonzó intézménye lehet, ahol a pedagógiai szemlélet teljes mértékben tekintetbe veszi az életkori sajátosságokat és az adott korhoz tartozó fejlődési törvényszerűségeket. Az intézmény létrehozásán túl fontos számunkra a családi védőháló, a természet közeli élet, az egészséges táplálkozás és a jó szülői közösség kialakítása. Ezért szülői esteket, játszóházat és iskola illetve óvodalátogatásokat szervezünk a Waldorf szellemiség jegyében.


E munka gyümölcseként működik 2018. szeptemberétől a Borostyán Waldorf Iskola Kunfehértón, és 2022. szeptemberétől a Szélben Szálló Pitypang Waldorf Óvoda Kiskunhalason.
Iskolánkba és óvodánkba folyamatosan várjuk az új családok jelentkezését, a már működő osztályokba is az átjelentkezés folyamatos.

Örömmel várjuk a jelentkezéseket!