Három kiskunhalasi szülőpár összefogásával, szervezőmunkájával és álmodni merésével 2015. október 22-én a Csipkeházban száz fő részvételével zajlott a gondolatindító Waldorf iskola és óvoda első megbeszélése.
A tervezett 2,5 óra hamar és jó hangulatban telt, nem volt kihasználatlan idő, hiszen számos kérdés, tapasztalat hangzott el. A résztvevők között az érdeklődő szülők mellett pedagógusok, óvónők és Waldorf pedagógusok is jelen voltak.
Az előadáson Csó Gábor a kiskunhalasi szervezést indító szülők nevében (Csóné Gábor Mariann, Tóth Zoltán, Tóth-Cornea Vera, Balla Zsolt és Molnár Edina Viktória) mutatta be az iskolát, a kezdeményezést és a célokat. Elmondta, hogy a Waldorf iskolák Magyarország legdinamikusabban növekvő alternatív iskolai hálózata, amely nem a speciális nevelési igényű gyermekek iskolája (úgy mint bármelyik másik iskolában, ide is járhatnak az osztálylétszám 10%-ának megfelelően). Választ kaptunk, hogy miért választ egyre több szülő gyermeke számára Waldorf-intézményt, és miért van hazánkban 30 iskola, ennél is több óvoda, és mintegy 600 Waldorf-pedagógus. Elmondta, hogy ezen iskolák teljesen más elveken működnek, s hogy a csoport leghamarabb 2018. szeptemberére tudja megvalósítani az iskola létrehozását, óvodára ez időpont előtt már van lehetőség.
Feketéné Csikós Szilvia a Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője és osztálytanítója egy nagyon meggyőző, interaktív előadás tartott a módszerről, ahol egy másodikos osztály ritmikus matematika feladatába is belecsöppenhettek a résztvevők és ahol bizton állítom, hogy sokan elhasaltak. Beszámolt arról hogy mitől ilyen sikeres ez a pedagógia, mit kínál és mit vár el, milyen szociális életet képes teremteni, mely összetartó, egymást segítő közösséggé formálja a családokat, gyermekeket, tanárokat.
Betekintést engedett, hogy hogyan lehet öröm a tanulás, szorongás nélkül, és miért várják már a szünetekben a Waldorf-gyerekek az iskolakezdést.
Képet kaptunk, hogy milyenek a felvételi és továbbtanulási lehetőségek, milyen tévhitek, előítéletek kapcsolódnak hozzá, és mi a valóság?
Természetesen a pedagógia teljes körű bemutatására ez az idő nem volt elegendő, és nem is volt ez cél, hiszen a tervezzük további előadások szervezését, közösségépítését, összejöveteleket a témával kapcsolatosan.
A találkozónak fontos pontja volt, hogy egy Waldorf iskolába járó gyermek anyukája és egy másik gyermek apukája miként nyilatkoztak az oktatásról.
Örömmel veszünk minden kedvelést a Facebook-on, minden ajánlást, információ továbbadást, vagy bármilyen ötletet, javaslatot, segítséget, felajánlást!
Nagy szükség van rá, hogy minél több családhoz eljusson a kezdeményezés híre!
A rendezvényünkön jelenlévőknek ezúton is szeretnénk megköszönni az aktív részvételt, és mindenkit biztatunk, hogy kövessék továbbra is a Facebook oldalunkat, ahol az aktualitások, a szervezéssel kapcsolatos hírek megosztása mellett folytatjuk a pedagógiával kapcsolatos ismeretterjesztést is.
Azokon túl, akik eljöttek a találkozóra minden érdeklődőt kérünk, vegyék fel velünk a kapcsolatot, hiszen szeretnénk tudni, kikre számíthatunk az intézményalapító munkában (vagy akár csak érdeklődőként).
Megfelelő igény esetén rendszeres műhely-munka indul a Waldorf-pedagógia (óvoda és iskola) témakörében.
A műhely célja:
- alapok lerakása egy kiskunhalasi Waldorf-intézmény (óvoda és iskola) létrehozásához!
- igények, szándékok, lehetőségek felmérése
- Waldorf közösségalkotás, alapító társak keresése
- a Waldorf-pedagógia és a Waldorf-intézmények bemutatása
A műhely programjai (tervek szerint):
- meghívott előadók, akiktől információkat szerezhetsz, és akikről leolvashatod, milyen ember a Waldorf-pedagógus
- beszélgetés meghívott Waldorf-iskolás diákokkal, tanárokkal
- művészeti és kreatív foglalkozások
- beszélgetések, bemutatók, vetítések, stb.
Időpontok: a jelentkezők igényei szerint 2-3 havonta